amikor ebéd előtt kirohanok az égető szükséglet következtében, papucsban, egy szál pulóverben, kezemben a masinával, s dideregve, biztos(nak tűnő) kézzel sikerül fókuszba helyeznem az egyetlen olyan csipkebogyót, melynek már éppen nem feszes a teste, hanem némiképp roggyant.
Nem baj, akkor is szeretem.
2 megjegyzés:
Jóóó kép! :)
lesz ez még jobb is :o)
Megjegyzés küldése