2012. január 10., kedd

Ilyen az,

amikor ebéd előtt kirohanok az égető szükséglet következtében, papucsban, egy szál pulóverben, kezemben a masinával, s dideregve, biztos(nak tűnő) kézzel sikerül fókuszba helyeznem az egyetlen olyan csipkebogyót, melynek már éppen nem feszes a teste, hanem némiképp roggyant.
Nem baj, akkor is szeretem.



2 megjegyzés:

Évi blogja :) írta...

Jóóó kép! :)

Zazálea írta...

lesz ez még jobb is :o)